Budapest ---> Nógrádszakál ~ 120 km.

Amikor hírét hallottam a Páris-patak völgyének, rögtön felcsillant a szemem! Nem volt kétséges, ide el kell jönnöm, fel kell fedeznem! A tűz oly nagy lánggal égett bennem, hogy nem vártam tavaszig, nem vártam meg, hogy a természet üde színekkel fesse meg a tájat, elindultam!

Balassagyarmat felöl érkezve, a település végén lévő vasúti átjáró után, már az Ipoly partján vezet az út. Pár száz méter megtétele után jobbra kell lefordulni, és tulajdonképpen ha átér a vasúti síneken, célba is ért! 

Javaslom, hogy innen már túracipőben induljon tovább! Káprázatos látvány a magas sziklafalak között létezni, miközben a patak csörgedezik a kövek között. A táblák szerint található több, már barlangnak minősülő mélyedés is. Látva, s megérintve a "kőzet" minőségét, nem gondolom, hogy minden esetben jó ötlet lehet bebújni, egy ilyen üregbe! 

Mivel olvadás idején érkeztem,több helyen aprócska vízesések kápráztattak el, melyek 15-20 méter magasból csurogtak a kövek repedési közül.  

Tavaszi látogatásomkor mindössze néhány cseppecske vizet láttam a szurdokvölgy végében. A téli nedvesség tavaszra eltűnt, viszont csodálatos páfrányok sarjadtak mindenfele. Nagyon érdekes tapasztalás a völgyben, hogy egyik méterről a másikra, miként hűl le a levegő hőfoka több celsius fokot!

Az úton mindenfele tájékozató táblák vannak kihelyezve, számtalan érdekes informácóval. Ezeket érdemes elolvasni, hiszen így kicsit tudósai is lehetünk ennek a csodának. 

"A patak, tulajdonképpen nem is patak, mert nincs állandó vízfolyás a medrében. A nógárdi, vagy Palóc  "Grand Canyon" az év nagy részében száraz!"

A völgy elején egy kiépített lépcsősor vezet felfelé... melyen érdemes elindulni! Csodás "őskáosz", fantasztikus színek, mélységek, magasságok, lépcsők, csend, nyugalom...

 

A patak, és a környéke természetvédelmi terület! Kérem, ha szemét képződik, az utazzon Önnel haza!

Óvja, s védje ezt a csodát!

Értékelés:

Ide kevés az öt csillag! Aki szereti természetet, elalél a szépségeitől, annak ez a túra egy igazi menyország!

 

Flag Counter