Budapest - Csömör ~ 16 km. 

Azt gondolom, hogy Csömör hallatán csak nagyon kevesen kapják fel a fejüket! Budapest XVI. kerületének szomszédságában elterülő település pedig sok-sok szépséggel várja a természet szerelmeseit! 

Elsőként a Csömöri-patak menti sétaútra hívnám fel a figyelmét, mely része a Csömöri  Körtúrának ! 

A sétaút Csömör központjából, a Zöldfa vendéglőtől pár méterre indul, követve a csörgedező patak medrének vonalát. Ha nagyon szigorúan vesszük ez egy teljesen átlagos sétaút, mely családi házak között kanyarogva éri el a Bulgárkertet, ám egy ilyen Coviddal nehezített korban sok dolog átértékelődik! Azt gondolom, hogy már a nagyközség képe, hangulata, gondozottsága is sokat adhat a látogatóknak, sétálóknak. Ezen felül érezhető, hogy jó gazdája van Csömörnek, hiszen folyamatosan fejlődik. A patakon több új híd épült, a környezetet gondozzák, mely főként a Bulgárkert közelében volt érzékelhető a látogatásomkor. 

A sétát kísérő hangos csend, a tavaszi illatok, a csörgedező patak... Minden méteren elragadja valami a tekintetet. A Bulgárkerthez érve pedig, megfogalmazódik bennem, hogy Csömörön valami más, mint bármely haza településen. Felfedezek egy táblát, mely a kerékpáros körtúra útvonalának irányát jelzi, de van itt egy szuper játszótér, a kicsiknek, és kerékpáros ügyességi pálya a nagyobbaknak, mely szerintem még épül! Innen aki szeretne, továbbsétálhat a Csömöri patak forrás felé. Én nem mentem el addig, de minden szuperül ki van táblázva, így elvileg el sem lehet téveszteni az irányt!

A következő szépség a horgásztó, melyhez megérkezve ismételten csak azt érzi a látogató, hogy gazdája van itt mindennek! A tó környezete szépen gondozott, látszik, hogy törődnek vele. Arra a kérdése, hogy milyen kapásra számíthat az ide látogató horgász, nem tudok választ adni, ám ami bíztató jel lehet, viszonylag sokan pecáztak.  Horgászjegyet a tó melletti halőrházban lehet vásárolni. 

A Csömöri-patak által táplált tó mellett a gyermekeket játszótér, a sportolni vágyókat szabdtéri edzőpark várja. A tóban, hasonlóan a Naplás-tóhoz, több mocsári teknős is él, ám itt jobban megfigyelhetőek sütkérezés közben. A tó körül több kis fedett pavilon is van, ahol le lehet ülni, de ezeket leginkább a horgászok "birtokolják".

A horgásztótól már nincs messze a következő természeti kincs, az ősláp. A tó melletti széles poros földúton továbbsétálva, s a bekötőúton átérve már valóban csak néhány lépés a háborítatlan természet! A frissen telepített, s gondosan körbekerített levendulás mellett elsétálva hamarosan egy útelágazáshoz érkezem. A tájékoztató tábla tömören, lényegretörően, ám nagyon informatívan mutatja be a Csömöri-tó és legelő múltját, s jelenét. Számtalan hasznos információ birtokában indultam tovább, ám a tekintetem már jobban fürkészte az eget, és jobban figyeltem a bozótosból kiszűrődő neszekre, reccsenő ágakra. A túrám során már sokadjára néztem meg a Csömöri-patakot, falatoztam kidőlt, korhadásnak indult fatörzsön, hallgattam énekesmadarak trillázását, és elsétáltam a jelenleg kiszáradt Kis tó (Öreg tó) mellett, mely csak arra vár, hogy végre megérkezzen a várva várt csapadék, s vízzel teljen meg a náddal benőtt medre. Láttam mezei nyulakat és őzeket, hosszasan figyeltem egy fakopácsot, s eközben feledésbe merült a mögöttem lévő hét minden vélt és valós fáradalma. 

A magammal hozott kis szemeteszsák viszont üresen maradt! Nem találtam az utam során semmi olyat, melyet beletehettem volna, s ez nagy öröm volt a számomra! Kérem, ha teheti, a kirándulásai során vigyen magával egy kis zacskót, esetleg kesztyűt, és ha csak mindeki egy kis zacskót tölt meg eldobott , erdőbe nem való hulladékkal, talán... 

 

Értékelés:

Ez a kirándulás az egyszerűségében nagyszerű, s hiszem, hogy minden korosztály örömét leli benne!

Flag Counter