Budapest ----> Százhalombatta ~ 30 km.

Régészeti Park

A 6-os út felöl érkezve Százhalombattára, az erőmű utáni körforgalomban már látni a Régészeti Park útbaigazító tábláját. A belépő megvásárlásakor egy fénymásolt térképpel is gazdagodunk, mely elvileg segít a terület bejárásához, de mi bele sem néztünk, ugyanis nem volt miért. Számtalan tábla segíti a tájékozódást ...s az, hogy merre folytassuk a sétánkat, fel sem merült kérdésként. 

A parkban vas, és bronzkorból származó épületek, kemencék, s melléképületek hiteles másolatai mellett, az eredei helyükön található 2700 éves, a korai vaskorból származó halomsírok láthatóak. A halomsírok közül egy, a látogatók számára is megtekinthető, egy interaktív bemutató keretében.

 

 

"A Kr. e 7-6 századból származó halmok alatt a Hallsatt kultúra előkelőségei nyugszanak, akiket a haláluk után máglyán elégettek..."

 

 

Érkezésünkkor már pár család várakozott arra, hogy megtekinthesse a halomsír "belsejét", mely az eredeti állapotában látható. Olyan érzésünk van, mintha egy széfbe lépnénk be, ám ami az ajtón túl, a halomban vár ránk, az egészen különleges élmény. A bemutató része egy 10 perces film, ami a halomsírok történelmét, építését mutatja be, majd az előttünk lévő sír bemutatása következik... Lenyűgöző élmény az eredeti, több ezer éve épült térbe belépni, s bepillantani letűnt korok törénetébe!

A bemutatót követően, belevetjük magunkat a park látnivalóiba. Bemegyünk minden házikóba, körbejárjuk a történelem egy rekonstruált kis cikkét. Korabeli kő eszközöket nézegetünk, láttunk már ilyet, de itt picit más az élmény. Néha elmosolyogjuk magunkat, máskor csak összenézünk...  

A bronzkori falu nagy tágas házai után, a vaskor kisebb házaiban vendégeskedünk. A sok apró kiállítási tárgy élettel tölti fel a "tereket", s így  korabeli mesterségekbe is kapunk egy kis bepillantást. 

Kézművesség, fonalfestés, ősi növények feldolgozása, szövőszék... 

A "Száz halomból battán" igazán 3 darabot láttunk, s járunk körbe, ám ennek a háromnak is is különös varázsa volt! Ha eljön, ne számítson zsúfolásig megtelt tárlókra, ne várjon... 

Látogatásunkkor nem volt szervezett program a parkban, ám az ismertető szerint családi napokkal, kézműves foglalkozásokkal, egykori étel és lepénykóstolóval , valamint még számtalan más színes programmal kedveskednek a látogatóknak, akiket április 1-től október 31 ig, szerdától vasárnapig várnak nagy szeretettel!

 

 

Értékelés:

Azt gondolom páratllan kincs, s egyben "kötelező" látniavaló a Régészti Park!  

 

 

Flag Counter