Budapest ----> Majkpuszta ~ 73 km.

Kamalduli remeteség

Valaha Kamalduli szerzetesek éltek itt, akikről a leglényegesebb tudnivaló, hogy évente kétszer beszélgethettek egymással három napig. A többi napon remeteként éltek, beszélni beszélhettek, imádkozhattak is hangosan, hogy  a hangszálaik ne bénuljanak le, de egymással nem kommunikálhattak. A rend megszüntetése után az Esterházyaké lett a terület.

Kizárólag tárlatvezetővel lehet bejárni a területet. A hajdani remetelakás fantasztikus, a kastély (vagy kolostor, ahogy nevezzük) kívül-belül  megszépült, a templomból csak a torony maradt meg, melyben mára atomóra mutatja az időt.

A remeteség egyik különlegessége, hogy a templom, a Szent György vonalak (gyógyító energia) kerszteződésében épült. Én megborzongtam amikor a torony mellé értem. A jóságos, kellemes melegség érzete, a tisztítóan hangos csend, minden porcikámban gyógyító folyamtokat indított el! ...és a kert fűszernövényeinek illatában való fürdőzésemről még egy szót sem ejtettem, hiszen az illatokkal is lehet gyógyulni.

2020-ig csak a kastély látogatható, a remeték lakhelyei,és a templom tornya körüli terület teljesen megújul! A templomnál feltártak néhány kriptát, a felújítást követően a tervek szerint ez is megtekinthető lesz!

A kolostor (később vadászkastély) termeit már láttam a renoválás előtt. ...még abban az állapotában is csodálatos volt! 

A kastély korábban  kolostor volt, ahol a... A vezetés során megtudhatnak mindent a múltról, s hallhatnak a jövőbeni tervekről is, melyben szerepelt a kolostor alatt vezető alagutak egyikének megtisztítása, és látogathatóvá tétele is, ám ez sajnos olyan rossz állapotban van, hogy nem valósulhat meg!

A megszépítés során rengeteg kincs került a tárlókba, szobák lettek berendezve, megcsodálhatjuk az eredeti freskókat, melyek valóban egy nagyobb csodának köszönhetik, hogy túlélték a közeli és távolabbi múlt "jövés-menését". Többek között laktak itt orosz katonák, volt iskola, laktak itt munkások... de erről a vezető a látogatás során részletesen fog beszélni. Az építők szép munkát végeztek! Talán a kiállítás terme egy kicsit túl modern nekem, de fura módon nem éreztem zavarónak a XXI. szd. megjelenését! A kiállítási anyag felbecsülhetetlen értéket képvisel!

A remeteségben, s a környékén történő, s a tervek szerint 2020-ban befejeződő fejlesztésekről IDE kattintva tud olvasni! 

- A közelben bányászati múzeum mutatja be az oroszlányi szénmedence múltját. A remetségtől 900 méter a tábla szerint.  

  

Frissítve 2018.09.05

Értékelés:

 Azt gondolom ez a program, a maga nemében egyedülálló élménnyel ajándékozza meg a látogatókat. Ha teheti, ide mindenképpen jöjjön el egyszer !

 

Flag Counter