Budapest ----> Demjén ~ 120 km.

Termál Völgy

 

 

Egerszalókot csaknem mindenki ismeri, ám a Bükk és a Mátra között elterülő Demjént, talán sokan nem tudjuk hová tenni, pedig  alig pár kilométer választja el a két települést egymástól, de gyakorlatilag Eger is csak egy "karnyújtásnyira" van innen!

A Demjéni Termál Völgyben épült fel Közép-Európa legnagyobb barlangfürdője, melyet 2015 januárjában adták a nagyközönségnek. A teljes fürdő vízfelülete igen  tekintélyes, egyes írások szerint 1800 négyzetméteres, ebből maga a barlangfürdő 1600 négyzetméter víztükörrel rendelkezik.

A pénztáraknál gyorsan fogynak a sorok. A belépő mellé egy "órát" is adnak, melyre pénzt töltve ...nem kell magunkkal cipelni a bukszát, hiszen akár az étteremben is lehet vele fizetni.

A barlangok labirintusában kanyargó medencékben sok-sok olyan élmény vár ránk, mely már ismerős lehet más élényfürdők kínálatából, csak itt kicsit másként, "barlangosan" vannak jelen. A járatokban, a tapasztalatunk szerint, a testünket kényeztető víz hőmérséklete szakaszonként változik. Néhol kellemes melegséggel ölel át, majd itt-ott rövidke, borzongatóan friss zónákon haladunk keresztül. A víz kényeztetése mellett, a fények játéka is különleges élménnyel járul hozzá az összképhez. Természetesen van külön gyógymedence, ahol 38 fokos víz várja a gyógyulni vágyókat, de a gyermekek sem unatkoznak, hiszen a kicsikre külön barlangszakasz vár csúszdával, és minden gyermeki jóval! :)

Vannak olyan barlangok, ahol pihenhetünk, sőt nagy tv-k vannak a falra erősítve, rajzfilm, sport, s zene... A szauna- barlangban található óriási finn szaunába, egyszerűen nem tudnak annyian lenni, hogy szorongani kéne, de a 40 fokos aroma szauna sem szégyenkezhet a méreteivel. Mondanom sem kell, hogy a hűvös vízű merülő medence és a zuhanyok ebben a barlangban alapfelszerelésnek számítanak.

A csúszdatornyot hagytam beszámolóm legvégére. Hat féle csúszda vár ránk, köztük egy "Kamikaze", melyen 70 km-es sebességgel lehet lecsúszni. Azt gondolom nem biztos, hogy megmosolyogni való cselekedet több fürdőruhával bekészülni az esetleges "balesetek" miatt. A csúszdák csúszófelülete 550 m hosszúságú. Több pálya, például az ufó, és a kamikaze, 25 méter magasságból indul. A csúcsra lift visz fel, de lépcsőn is  fel lehet jutni ...ami gyakorta gyorsabb is lehet, mert bizony a felvonó előtt időnként sorok állnak.

Kicsik, s nagyok között népszerű a családi csúszda, mely az első szintről indul. A vízben való landolások, sok esetben "igazi cunamikat" idéznek elő. A csúszdák élményfaktorát, ki-ki bátorsága, vagy vakmerősége szerint használja ki. Megjegyzem, nem leszünk kevesebbek azzal, ha nem vállaljuk be a leglélegzetelállítóbb pályát! 

A főépületben hangulatos étterem és bár is  található. A Barlangfürdő mellett található termálfürdő kintről szintén nagyon szép. Ide külön is váltható belépő. Az árak az osrszágos átlaghoz igazodnak. A látottak alapján javaslom ennek a kipróbálását is, de ha a barlangfürdőbe megvette a belépőt, akkor ide is kimehet!

Illik megemlíteni, hogy van itt még egy szép szálloda is, a Hotel Cascade, ahol egészen biztosan nagy jó kiszolgálásban lehet része a vendégeknek. A parkolással nincs gond, rengeteg parkoló van!

 

 

 

Értékelés *****

Nekem, nekünk nagyon tetszett a barlangfürdő. 7 órát töltöttünk itt el, és egy percig nem unatkoztunk! Ez egy valódi élményekkel teli program!
 

 

Frissítve: 2015-07-18

 

 

Flag Counter