Budapest - Baja ~ 170 km. 

schiffe-0020.gif von 123gif.de

 

Abban az esetben, ha az 51-es főközlekedési úton érkezik Bajára, nagy szeretettel hívom fel a figyelmét a Bunyevác Tájházra! A bunyevácok kultúráját, életét, szokásait bemutató vertfalú, nádfedeles ház megtekintése után, induljon tovább a belváros felé, és parkoljon le... Egy bajai sétálós, felfedezős program  legjobb kiindulópontja, a Petőfi híd melletti Sugovica sétány elején található, nem túl nagy parkoló. Hangsúlyozom ez csak javaslat!

A város szépségeit bejáró sétánk ebből a parkolóból indul, melyenk a szélén számtalan kis étterem várja a vendégeket!  Mielőtt elindulnának a város felfedezésére, végigsétálunk a Sugovica partján! 

A kikötőben horgonyzó kisebb nagyobb hajók látványa már ad egy alaphangulatot, melyben az úszó szökőkút olyan plusz élményfaktor, hogy nem is kétséges, élményekkel feltöltődve fogunk hazatérni!! Az vízi színpadot magunk mögött hagyva, egy csodás szabadstrand mellett sétálunk el. Az enyhén lankás, eleinte füves, majd homokos part, fürdőzésre csábít! A látottak alapján a víz lassan mélyül, tehát az apróságokkal is le lehet itt telepedni egy árnyas, fa, vagy napernyő alá...

A vízen hatalmas az élet. Csónakok, kisebb és nagyobb motoros hajók, sétahajó, suppok kajakosok, kenusok... A sétány mellett, a strandhoz tartozó öltözők, gyerekeknek ötletes játszótér, a kirándulóknak térkép, és információs  tábla, sup kölcsönző...

A sétánknak természetesen célja is van, a Duna fő ága, és az ottani látnivalók felfedezése, megtekintése. A Sugovica túlpartján is nyüzsgő életet látni! A Petőfi-sziget és a Pandúr-sziget közötti téli kikötőben horgonyzó hajók, a "hajdani" Kagyló kévézó elhagyottnak tűnő épülete mellett elsétálva, tökéletes rálátás van a Pandúr-szigeten található Pandúr Ökopark kilátója... és csakhamar elérkezünk a Türr István-kilátóhoz, mely a Duna, és a Sugovica találkozásánál található. Az 1938-ban átadott kilátóból a panoráma még csodálatosabb, mint a partról. 

A kilátótól pár méterre két látványosság is várja látogatókat. A Hajómalomba sajnos nem tudtunk bemenni, pedig nagyon csábító programnak ígérkezett. A Duna sodrása által hajtott, újjáépített hajómalom 2016 végén került a kikötőbe, és 2017-től látogató. A Halászati Mini Skanzen egy kis gyöngyszeme a partnak! Hiszem, hogy nem csak a gyermekek figyelmét köti le a bajai halászok által használt eszközök színes tárháza. 

Visszatérve a Petőfi Sándor hídhoz, ha késztetést éreznek sétáljanak be a Petőfi-szigetre, ahol számtalan sportlétesítményt találnak, melyek nem elsősorban a városlátogató turisták "célkeresztjében" állnak. Ami a  kirándulóknak is érdekes lehet, az az élménycsónakázás, mely a Véndió étterem előtti partról indul, és az éttermek, ahol megkóstolhatják az eredeti bajai halászlét is! A sziget "végén" található hídon át lehet sétálni a Pandúr-szigetre, mely a hajdani Pandúr faluról kapta a nevét . A falu lakói az írások szerint, a XVIII. században hagyták el a települést, a sorozatos áradások miatt.

Napjainkban a sziget, a Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci Tájegységének a területe, és szabadon látogatható. A szigeten található Ökopark nyolc állomása bepillantást nyújt a Gemenci tájegység titokzatos világába! A természeti értékek bemutatásán túl a folyószabályozás, a halászat, és a híres bajai halászlé készítés titkairól is kapunk némi képet!  Az Ökoparkban vannak kijelölt bográcsozó helyek, mezítlábas sétány és egy öt emelet magas fa kilátó, melynek a felső szintjén távcső is segíti a táj minél tüzetesebb fürkészését!

Visszatérve a városba elsőként a Szentháromság térre hívnám fel a figyelmet. A tér szépsége megkérdőjelezhetetlen! A téren található Baja legrégebbi műemléke a XVIII. században készült Szentháromság szobor, melyet a várost sújtó pestisjárványnak "állít emléket".

A tér meghatározó épülete a Grassalkovich-kastély, mely ma a Városházának ad otthont. A palotát a XVIII. század első felében építette Patanichich Gábor kalocsai érsek. A XVIII. század második felében lett a Grassalkovich családé, akik 1862-ig birtokolták. Ekkor a város kezelésébe került az épület. Az épület előtt csodás szökőkutak emelik a tér hangulatát!

A városházától tulajdonképpen bármerre el lehet indulni, mert lesz mit megtekinteni! Baja egyik, szerintem kihagyhatatlan látnivalója a Türr István Múzeum, mely 2022-ben megkapta az Év Múzeuma megtisztelő címet!. Csodás, informatív, igényes, és a szerény meglátásom szerint XXI. századi a kiállítás tematikája! Azt gondolom, hogy ebben a múzeumban minden korosztály megtalálja azt, ami a minőségi időtöltés fogalmát kimeríti!

Szeretném felhívni a figyelmét a múzeum mögött található Roosevelt térre, ahol csodás környezetben magas talapzaton áll, a görög tengeristen, Neptun szobra. A talapzatról csordogáló víz, a viszonylag apró tér középvonalát kihangsúlyozó, virágokkal, padokkal tarkított zöldfelület egy üde színfoltja a városnak!

A tértől nem messze található a város kisebbik görögkeleti szerb temploma, mely az információim szerint kamarateremkén, komoly-, és könnyűzenei hangversenyeknek ad otthont.

A Szentháromság térre visszatérve, a sétálóutcán átsétálunk a Tóth Kálmán térre. Baja következő gyöngyszemének szökőkútfolyma, Tóth Kálmán költő szobra, a temérdek zöldellő bokor, és a  Szent Péter és Pál plébániatemplom csodás épülete... csoda! A templom mellett található található Szent Flórián szobra egy kis szoborépületben.  

Javaslom, hogy ha a kellően kigyönyörködte magát a térben, sétáljon el a Nagy István Képtába, és ha már eljött ide, vessen egy pillantást, az város keresztező főközlekedési utak csomópontjában található "tágas" körforgalomra is. A bajai születésű szabólegényből lett világutazónak, Jelky Andrásnak állít emléket. Beszámolómat hosszú hetekkel a látogatásom után kezdtem el írni, de ha Bajára gondolok, érdekes módon ez a szobor érkezik meg először, és a sok-sok szépséget összefoglaló "film" csak ezt követően kezd "peregni"!

A képtártól nincs messze a hajdani Zsinagóga épülete, mely ma a Városi Könyvtárnak ad otthont. A ma látható épület, a XVIII. század első felében épült. Az első Zsinagóga a XVII. század második felében épült, ám a 1806-os nagy tűzvészben leégett. Ha a főút mellett sétál vissza a belváros irányába, akkor érdemes besétálni a Déri-kertbe. Az árnyas fák alatt játszótér várja a kicsiket, a kert egy része be van kerítve, és ha jól láttam ide a kutyusokat nem lehet behozni. A kert hátsó harmadában az I. világháború, illetve az 1956-os forradalom hőseinek emlékműve áll.

A kerttel szemben szemben található a Páduai Szent Antal templom főbejárata már a sétálóutcára nyílik, ahonnan néhány perc séta a Szentháromság tér, illetve a parkoló, ahol "az autó parkol".

Bajáról sok szépet lehetne még írni! Az írásomból kimarad a Sugovica-magasparton található Bagolyvár, a Hüvelyk Matyi szobor, vagy például az Ulmi dereglye,  de nekünk egy napba ennyi fért bele! 

Értékelés ****

Nyugodt, csodaszép kisváros, ahol fontosnak érzik a hagyományok és a környezet ápolását, a turizmus fejlesztését, a természeti értékek bemutatását, és védelmét!

Flag Counter