Budapest ---->Salgóbánya ~126 km.

Boszorkány-kő

 
Salgóbánya, Salgótarján legmagasabban fekvő városrésze. A hajdani bányásztelepülés biztos vagyok benne, hogy szebb napokat is látott! Salgóbánya a fénykorát az 1900-as évek elején élhette, amikor a szénbányászatnak köszönhetően, a településen kaszinó és művelődési ház épült a bányászatban dolgozó munkásoknak, és a "főnökeiknek". Az épület hosszú évek pusztulása után 2014-ben éledt újjá EU-s finanszírozással. Ma (ha nem tévedek, s a kutatásom helyes) a Novohrad – Nógrád Geopark Látogatóközpontjának ad helyet ...ahová valóban jó betérni, s nem csak a sok finomság miatt, mellyel várják a megéhezett, s megszomjazott kirándulókat!
Salgóbánya számomra két véglet, és ha ellátogat ide, szerintem megérti mire gondolok, no de nézzük a szépségeket!
Elsőként megemlíteném a Geocsodák házát, mely látogatásunkkor zárva volt. Remélem ha legközelebb erre járunk, vége lesz már ennek a járvánnyal nehezített időszaknak, s megcsodálhatjuk a kincseit! Ha végighalad a településen, a jelenleg zárva tartó Medves Hotelhez érkezik meg. Innen kijelölt turistaúton juthat el a Zagyva forrásához. 
Folytatván a település bemutatását, ki ne emlékezne... Nekem a Tenkes kapitánya, no meg Taki bácsi, de hosszasan sorolhatnám azokat a szerepeket, melyben Zenthe Ferencet  megismertem. A szülőháza már sajnos nem áll, emlékét egy park őrzi! A parktól már valóban nincs messze az Ifjúsági tábor előtti parkoló, ahonnan indulhat a túra a Boszorkány-kő meghódítására, ám van még egy apróság, amit érdemes tudni.
Az eresztvényi játszótér elől főszezonban gumikerekű kisvasúttal is el lehet ide jutni, s mindkét Salgó csúcs meghódítása belefér az időbe. A menetrend úgy van kialakítva, hogy a kisvasúttal vissza lehet térni Eresztvénybe, vagy akár Salgótarjánba, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár elé. Elvileg a visszaútra is szóló menetjegy a későbbi járatokra is érvényes, de kérem erre kérdezzen rá a "masinisztánál"!
Akkor induljon a séta a Boszorkány-kőhöz! A széles, kerékpárosok számára kijelölt úton haladunk felfelé, a vár irányába. A piros "L" jelzésre balra letérve (Jobbra tartva pár méter megtétele után fedett pihenőhely várja a kirándulókat, no meg egy mókus!) könnyű sétával erőt gyűjtünk a "csúcstámadásra". Az ösvényen a bazaltból épített fal mellett halad el az út. Itt meg lehet pihenni, majd indulhat a séta a csúcs felé! Legelőször egy a mélység felé vezető ösvény ragadja el tekintetünket. Csábít a mélység, csábít a sziklafalba épített tábla... de úgy ítéltük meg, hogy ha le is érünk, ide vissza is kell jönni valahogy. A józan ész törvény, s a határaink tiszteletben tartása azt mondatta velünk, hogy ezt most kihagyjuk, így folytattuk az utunkat, a következő ösvényig, mely a piros L útról leágazott, de már felfele! Ide felkapaszkodtunk, s akár mehettünk is volna erre tovább, de kellően feltöltekezve a látottakból visszamentünk a kijelölt útra. A keskeny ösvényről egy szebb napokat látott lépcsőn indulunk a végső hódításra! (...ezeket a sorokat írva, most elmosolyogtam magam, mert úgy írok erről az élményről, mintha az Alpok, a Tátra, vagy ne adj Isten a Himalája egy csúcsához indulnánk!) Tehát felfelé lépkedve, egyre tágul a panoráma, és egyszer csak, előttünk van a lapos sziklacsúcs, alattunk csodás erdőségek, falvak, a város, Salgó vára...  hááát a szépség egy oly megfogalmazhatatlan foka ez itt, melyet valóban látni kell! Csoda!!! 
Csodás az országban élünk, csodás tájakkal, csodás... nem kell epekednünk több ezer méteres hegyekért, nem kell... Így szép ahogy van! Nekünk magyaroknak ez a kincsünk, és fel sem tudjuk mérni, hogy mekkora kincs ez a táj, fel sem mérjük hogy...
Ami egy kis "csalódást" okozott a csúcson üldögélve, hogy nem láttunk táncoló boszorkányokat, ugyanis a sok legenda közül az egyik szerint, a lapos sziklákon boszorkányok táncolnak. Olvasni olyan fabulát is, hogy innen "szabadultak" meg a boszorkánynak megbélyegzett asszonyoktól, de ez valóban csak két rövid kiragadott mítosz volt a sok közül!
 
 
Értékelés *****
...nem is tudom mit írhatnék még. Lenyűgöző, csodálatos, páratlan! Nem túl hosszú, nem túlságosan megerőltető séta, és ha kedvet érez hozzá, akár Salgó várába is felsétálhat!​

 

Flag Counter