Budapest ---> Csisztafürdő  ~175 km.

 

 

A balatonfenyvesi vasútállomástól 5 perc sétára, a nagyvasút vágányai mellett, szépen felújított állomásépület várja a kirándulókat. A hajdani gazdasági vasút végállomásáról Somogyszentpálra, illetve Csisztafürdőre lehet eljutni. 

A komótosan zakatoló "dízel" nagyjából fél óra alatt éri el Csisztafürdőt, ahol tulajdonképpen sok látnivaló nincs, és az üdülőfalu összképe sem olyan amiért ide csak úgy átruccan a kiránduló a Balatonról. Az egyetlen dolog amiért... no de nem szaladok ennyire előre! ...A második vágányról vonat indul Csisztafürdőre!  

A kisvonat ráérősen indul útjára. A vágányok egy rövid szakaszon még a házak között haladnak, majd "belevesznek" a Nagyberek titokzatos világába. Imremajorig tartó szakaszon látványos az emberi jelenlét, de a vonatozás élménye sok mindent feledtet...

"A Balatonfenyvest övező vidék korábban a Balaton vízfelületéhez tartozott, de a hullámzás hatására létrejött turzásgátak elszakították a tótól. Az így létrejövő mocsaras területet az 1860-as években lecsapolták, majd megkíséreltek a területen termőföldeket létrehozni. A terület megközelítését azonban hátráltatta a sáros, süppedős talaj.
Ennek a helyzetnek a megoldására a két világháború között 4 km hosszban 600 mm nyomtávolságú vasútvonalat építettek abalatonfenyvesi MÁV állomás és Imre-major közé. Ekkor a vasúti kocsikat még lóval vontatták, menetrend szerinti utasforgalom nem volt. Ez a rövid vonal a második világháborúban elpusztult, ezért a háború után új vasút építésére volt
szükség. A Balatonnagybereki Állami Gazdaság kezdeményezésére 1950. október 13-án kezdték meg a 760 mm nyomtávolságú gazdasági vasút pályájának lefektetését. A lápos, mocsaras területen egymásra merőleges vágányokkal hálózták be. A területen lévő majorságokból mezőgazdasági terményeket, tőzeget és mésziszapot szállított a balatonfenyvesi vasútállomásra."

Imremajorban, az az Majorkán mi nem szálltunk le, de a csatolt linkben minden lényeges tudnivalót elolvashat!

Imremajortól számomra valami megváltozott. Legelők, szántók, ligetes, és telepített erdők, kisebb, s nagyobb facsoportok, poros földutak, vízzel teli, és kiszáradt csatornák, magaslesek, és a színpompás vadvirágok buja sokasága, tökéletes egységet alkot. Ez az egység valójában leírhatatlan, és a fényképek sem tudják hitelesen visszaadni azt, ami itt beég a retinába! Szerencsések voltunk, ugyanis az út során láttunk őzeket, riadtan "repülő" mezei nyulat, és persze a természet hangjai, melyek még a vonat zakatolását is el tudták nyomni, ám ez nem olyan nehéz, hiszen Imremajortól tulajdonképpen teljesen új a pálya Csisztafürdőig!

Csisztafürdőre megérkezve egy csodálatos állomásépület fogadja a látogatókat, kilátóval, játszótérrel parkolóval. Az épületben van egy kávézó, és... de én kötve hiszem, hogy hosszú távon lenne vállakozó akinek ezt megérné üzemeltetni, hiszen aki csak vonatozni jött el idáig, az a rövid fordulási idő miatt nem fog... aki a fürdőbe jön, az meg nem itt fog... hozzáteszem, szerintem!

A vasútállomástól a fürdő max 10 perc sétára van, el sem lehet tévedni, egyenes út vezet a csodás vizig! A fürdő nem nagy, és pont ez benne a csodálatos! Hétköznapi tapasztalataink, szerint kényelmesen lehet itt pihenni, fürdőzni, napozni, gyógyulni, szaunázni, van meleg étel, hideg sör, fagylat, a bejáratnál többször láttunk gyümölcsárusokat...

A gyermekes szülők is bátran jöhetnek, hiszen van egy napvitorlával védett sekély medence is, ahol szülői felügyelettel, biztonságban lubickolhatnak a gyerkőcök! 

A fürdő mellett épült fel a Berek Látogatóközpont... annyira szívesen dicsérném, annyira szívesen írnék róla, de központ csak  (2023) nyár vége féle nyitott meg "végre". 

A kisvasút menetrendje tökéletesen illeszkedik egy jó kis fürdőzés időtartamához, melybe akár még egy finom gyümölcsleves elfogyasztása is belefér! 

 

Uti tippek!

Kerékpárosoknak három alternatívát tudok ajánlani.

  • Fonyódról átkerekeznek Csisztapusztára. Elvileg valamikor lesz kiépített kerékpárút is, de erről nincs pontos információm.
  • Kerékpárt Balatonfenyvesen, az állomás mellett hagyják...
  • A kerékpárt a vonaton is lehet szállítani, a fürdő előtt van kerékpártároló, és ha jól láttam e-bike töltő is!

Közösségi közlekedés:

Nyári szezonban ajánlom a Balaton 24 illetve 72 órás napijegyet, mely a tó körül a MÁV, illetve a Volánbusz járataira érvényes! Ez a jegy érvényes a kisvasútra is!

 

Értékelés ***

Alapjában véve a gyermekes családok nagy részének a kisvasút élményfaktora a mérvadó, mely itt ki van pipálva! A fürdő pedig úgy jó, ahogy van!

 

Forrás: balatonfenyvesen.hu

2022-09-11