Budapest ---> Velemér ( Márokföld ) ~ 275 km.

Velemér - Szentháromság-templom

Velemér szélén, az erdők óvó ölelésében található a Szentháromság-templom, vagy más néven, a Napfény templom.

Az aprócska Árpád-kori templom, már az első pillanatásra elragadja a tekintetet. Megelevenedik a múlt a patinás falak láttán, melyek átvészelték az idők, s a természet viharait. Mindössze a padló, és a tető újult meg... Hosszú ideig magas gaz nőtte be Isten kicsiny házának belsejét, az alpok felöl érkező csapadék áztatta a falait kívül, s belül... Míg végül Rómer Flóris, a magyar műemlékvédelem atyja rálelet, s innen a templom sorsa lassan jobbra fordult. Kijavították a tetőt, s a XIII. század vége felé épült templom esélyt kapott arra, hogy mi itt, a XXI. század elején is csodálhassuk a múlt, s a történelünk egy kicsiny darabját.

Káprázatos élmény belépni a "Napfény templomába", egy időutazás. Azt érzem, hogy itt végre nem ragadja el a gondolataimat az újjáépült falak láttán a kérdések garmada, nem keresem az eredeti, s az új közötti "választóvonalat"! A templom falai a megépülésük óta nem változtak, nem építettek hozzá, s nem vettek el belőle! A falak nagy részét az eredeti fesmények díszítik!  Az egyedülálló, a XIV. században készült falfestés még nem voltak restaurálva! A néhol kopottas, máshol elképesztően részletgazdag "képekben" hosszú ideig lehet gyönyörködni. Messzi földről érkeznek tudósok, kutatók, hogy vizsgálják ezt, az európai viszonlatban egyedülálló a csodát. A festmények mostani állapotához sokban hozzájárult, hogy hosszú esztendőkön át, a templomot használó reformátusok fehérre meszelték a falakat. A több réteg "fehérségnek" köszönhetően konzerválódot  a festés is. Későbbi időkben, tető híján, mindössze az Alpok felöl érkező esők tudták az egyik oldalom meggyengíteni a mész oltalmát...

Misztikus élmény itt lenni. Augusztus végi látogatásunkkor, az ablakon beáramló fénybe állva, a ruhánk színében pompázik a fal, de van itt nagyobb csoda is! Nincs két egyforma ablak, nincs... a különleges tájolásnak köszönhetően, a megérkező fény más és más részleteit világítja meg a freskóknak, ha annak itt az ideje. Mára ez a fényjáték kicsit csorbult, a templom körül magasodó erdő miatt, de kora tavasszal, amikor még kevés a lomb, csodában részesülhet a látogató. Vízkeresztkor a fény a betlehemi csillagra esik, és érdekesség az is, hogy a freskóknak mindössze egy részletét nem világítja meg sosem a fény. A pokol mindig sötétben marad...

A szentély különösen szép állapotban maradt meg. Az egyik különlegessége, hogy itt található vélhetően Európa legrégebbi önarcképe, mely a festőt, Aquila Jánost ábrázolja, valamint itt látható a kereszténység szimbolikájában megjelenő 3 karika is.

Voltunk abban a szerencsés helyzetben, hogy járhattunk itt délelőtt is, és délután is. Örök emlék... s a néni is, aki napközben vigyázza ezt a kincset, a néni, aki együtt él a templommal, aki egy élő kalendárium. Mindent tud a templomról, s mindezt oly nagy szeretettel nyújtja át a látogatóknak, mely példaértékű!  Nehéz innen elindulni, s nehéz a szavak "csapját" is elzárni...

 

Értékelés:

Velemér ...mh szívem szerint az írnám, hogy kötelező látniavaló, ám inkább csak annyit írok, hogy Isten tartsa továbbra is az óvó kezeiben ezt a felbecsülhetetlen kincset, s a látogatók ezt megérezve, kellő alázattal, tiszta lélekkel, s szándékoktól mentesen érkezzenek ide, s töltekezzenek ebből a csodából.

Flag Counter