Budapest ---> Márokföld  ~ 284 km.

Márokföld

 

A veleméri  napfénytemplom parkolójában figyeltünk fel, a környék látnivalóit népszerűsítő táblára, s így jutottunk el Márokföldre. A megérkezéskor még nem gondoltuk, hogy a délutánunk nagy részét itt fogjuk tölteni! Alapvetően az Energiaparkot vettük célba, de...

Az első érdekesség a Sökfás temető. Mi nem álltunk meg itt, de annyit érdemes elmondani róla, hogy ez a kihalt, puritán  temetkezési "forma", mely az Őrségre jellemző. A reformátusok állítottak a halottaiknak sökfát (Kersztények, és az evangélikusok keresztet használnak), mely a helyi nyelvjárásban a süvegfa megfelelője. Az általában tölgyből készült egyszerű fejfának a csúcsát, tetejét süvegformájúnak faragták meg.

A temető után jön a csodás levendulás, majd csakhamar a márokföldi buszmegállóval szemben rálelünk az Energiaparkra, ám mielőtt belemerülnék az itteni élmények taglalásába, meg kell említenem, a bérelhető jurtákat, a Tündérkertet, mely nem más, mint az őshonos magyar gyümölcsfák gyűjteménye. Az országban több ilyen Tündérkert is létezik, értékörzés, s mentés céljából hozta létre Kovács Gyula. erdész, örökségvédő, gyümölcstermesztő, Ambrus Lajos író, és Szarva József színművész.

A kis kitérő után jöjjön a csodás energiák parkja! 2010 telén Leclerc Edit metafizikai oktató, s tanácsadó végigjárta a települést, s számtalan energiapontot rögzített, melyeket később, egy szakértőkből álló kics csapattal pontosított, véglegesített. A parkban ezt a 25 pontot lehet végigjárni.

Szerencsések voltunk, hiszen mi, fokozva az élvezeteket levetettük a cipőnket, s mezítláb sétáluk végig az utat. A megjelölt pontoknál semmi mást nem csináltunk, csak befelé figyeltünk, s jött az energia... ilyen, s olyan. Néhol leültünk, máshol csak megálltunk a kanyargós "ösvényen". A séta után megnéztük, hogy melyik pont mi volt, ahol elidőztünk, ahol... döbbenetes visszaigazolások érkeztek meg hozzánk. 

Néhány pontot megemlítek a teljesség igénye nélkül:

  • Döntés pont;
  • Lélek-szív pont;
  • Értelmi pont;
  • Föld pont;
  • Egyensúly pont;

...és a pontokat a csakráinkhoz is párosítja a kis kiadvány, melyet a bejártanál veszünk ki a dobozkából. Ha nem érez semmit akkor sincs "baj", ám mi csurig töltődtünk a különféle energiákból. Az egyik pont a szomszéd területen található, a kerítés "túloldalán". Talán át sem mentünk volna, de a kapu nyitva volt, s annyi érdekes dolog volt ott, hogy cipőt húztunk, és átsétáltunk. Csakhamar kiderült, hogy a 7 hektáros Természetművészeti parkba sétálunk, mely ÁrtJáró névre van keresztelve. A park ahol a művészek képzelete szabadon szárnyal, a park, ahol alkotások születnek, s az idő múlásával tűnnek el, a park, melyet véleményem szerint a "szomszéd" energiái részben vagy egészben táplálnak, s fürdetnek. 

Természetesen a véleményem egyéni, de én lenyűgöződtem a keratívan egyszerű, hétköznapi, s ennek ellenére hosszas percekre rabul ejtő alkotásoktól. A formák, a fények, az anyagokban rejlő varázslatos lehetőségek játéka ez. Megdöbbentő felismerés, hogy sok esetben, a hétköznapi életre oly jellemző túlgondolás, mennyire elveszik itt... Igen talán feladat lehet sokunknak az egyszerű nagyszerűségek apró elemeinek az átültetése a hétköznapokba.

 

.

 

Értékelés:

Nem kétséges, hogy az Őrség egy nagyon külölönges vidéke hazánknak! Aki egyszer... biztos, hogy vissza fog ide látogatni! Én Márokföldön olyan mély benyomással gazdagodtam, mint például Zebegényben, Majkon, Taron...

Flag Counter