Felsőbabád út


...és innen már valóban visszaérkeztünk a lakóházak közé. A gödrökben nem szűkölködő út vége, a Baross utca. Balra fordulva, ismételten benézhet a Lovardához, hogy érkezett-e érdekes "vas". 

Kellemes barangolást, nézelődést, felfedezést, fotózást kívánok!A radar, illetve a kisdomb után is lehet repülőtéri látványosságot találni, de ehhez szükséges egy pályazár az 1-es 31L/13R pályán, no meg a szélirányt is segítségül kell hívni, hogy Budapest felöl szálljanak le a gépek.

Van azonban kivétel. A különösen nagy gépek, például az An 124-es tudomásom szerint csak erre a pályára szállhat le! Követve a kerítést, jut el, az elvileg "utolsó" látnivalókban bővelkedő ponthoz. Itt sok minden megvltozott azóta, hogy megépült az elkerülő út, mely Rákoshegy  belső részét mentesíti az átmenő forgalom javától! 

Tehát a kerítés mellett haladva éri el azt a pontot, ahonnan jó rálátás van a hngárokra, az 1-es pályán felszállásra várakozó gépekre, vagy a leszálló, s a gurulóútra rátérő gépekre. 

Van itt még egy kis "betondarab", melyen időnként látni gépet. Az akár több napig is itt  lévő delegációk gépe, vagy hosszan itt időző katonai gép, vagy Forma 1 idején amikor minden szabad állóhelyre szükség van... tehát az idő is el tud telni! Fotósoknak a kerítés adta kihívással is meg kell küzdeni, de nem lehetetlen!

A hely másik nevezetessége, hogy 2014 márciusáig itt állt a "kibelezett" hajdani Malév  első Tu-154-es repülőgétép, HA-LCAladárt.A  hivatkozásra kattintva megtekintheti "Aladár történetét", több részben. Nevezhetjük ezt egy sikertörténetnek! Amint a videókon láthatja, a gép gyönyörűen megújult. Nem lesz már repülésre alkalmas, talán sosem, de nagy eredmény, hogy nem lett szétvágva, s nem pusztult el oly méltatlan módon, mint a Malév első Boeing 767-200-as gépe, melynek a torzója, az irányítótorony melletti területen "látható" a mai napig.

...és innen már valóban visszaérkeztünk a lakóházak közé. A gödrökben nem szűkölködő út vége, a Baross utca. Balra fordulva, ismételten benézhet a Lovardához, hogy érkezett-e érdekes "vas". 

 

A túra végéhez érve, köszönöm, hogy velem tartottak, kellemes barangolást, nézelődést, felfedezést,és  fotózást kívánok!

Fényképek:

1 - Nordavia - Boeing 737-500

2 - World Airways: McDonnell Douglas MD-11.

(Az utolsó utasszállító verziók egyike a kép készítésének időpontjában. Napjainkban a típust már csak teherszállításra használják, de egyre kevesebb van forgalomban belőle. 

A gép katonákat hozott haza Afganisztánból. A képen éppen "indulóban" 31L)

 

3 - USAF -Boeing C17A Globemaster III 

4 - Nyüzsgő forgatag a hangárok előtt

 

képek:saját készítés

Flag Counter